Először féltem, hogy egy sztár által reklámozott termék inkább a dizájnra és a hype-olásra fog koncentrálni és ez a hangminőség rovására megy majd. Pont az ellenkezőjét kellett tapasztalnom, amikor elkezdtem használni Dr. Dre in-ear fülesét. A hangminőség felsőkategóriás, remekül szeparálódnak a magas és mély hangok, hihetetlen különbséget véltem felfedezni az Apple in-ear és a Heartbeats között. A basszusok gyilkolnak, még a legkisebb lepkefing hangokat is ki lehet hallani a számból, a régi 80000-es BOSE erre nem volt képes. Azt kell mondanom, hogy a fülhallgató hangminőségből jelesre vizsgázott. A kinézetét tekintve úgy gondolom, hogy megoszlanak a vélemények, szerintem nagyon vidéki stílusa van, nem szép látvány, hogy két króm dísz áll ki a fülemből, mint az alul látható úrnak.

Ez még nem zavar annyira, hogy ne használjam a fülest, ami inkább negatív hatást váltott ki belőlem, az a fülemből folyton kieső fülhallgató. Egyszerűen nincsen rendesen megcsinálva a króm dísz, a legkisebb mozgás után kilöki magát a fülemből, ami elég zavaró, miközben számom kedvenc részét hallgatom. Ami számomra még problémát okozott, az a távirányító helye. A bal felére került a fülesnek, ami elég rossz, hiszen általában a jobb oldalon szokott lenni. (lehet, hogy van balkezes és jobbkezes fülhallgató)
.jpg)
Ami pozitívumként említhető meg, az a kábel. Nagyon jó, hogy lapos, egy biztonságérzetet ad, kevésbé tűnik törékenynek. Sajnálom, hogy a jack dugó nem egyenes, hanem hajlított, bár azt mondják, így tartósabb. Ami még tetszett a termékben, hogy nagyon jó tartót adnak hozzá, nem kell beletekerni vagy ilyenek, csak belerakom és védi. Felsőkategóriás!
Vélemény, pontozás és több kép a tovább után!