HTML

KütyüMánia

Minden ami Kütyü, Tech. Legfrissebb hírek, pletykák, tesztek, vélemények! Független portál! 0-24

Facebook

2014.10.16. 22:15 KNAkos

Will.I.Am leleplezte okosóráját, a Puls-t

william_2014_135-730x409.jpg

A zenész/vállalkozó bemutatta az általa tervezett megálmodott, valamint a "i.am+" által forgalmazott okosórát, melyre amikor elsőre ránézünk, azt kívánjuk, bárcsak maradt volna a zenélésnél. A készülék nem igen hasonlít egy órára, inkább egy karkötőre. 3G csatlakozást biztosít, mely a social neworking-et, navigációt és emailezést hívatott az ember csuklójára vinni. Érdekessége, hogy egy hajlított 2 collos kijelzővel érkezik majd.

william.gif

Egy erősen módosított Android Wear oprendszer fog futni rajta, és a Nuance hangasszisztense segíti a felhasználót mindennapjaiban. Telefonunkkal összekötve hívásokat is indíthatunk róla. 

william_2014_45-730x409.jpg

A motorháztető alatt egy Snapdragon processzor fog dolgozni, melyet 1 giga RAM támogat, továbbá kapunk 16 GB tárhelyet is. Az akkuidő 5 óra (:'D), bár azt állítják, hogy egy óra alatt 100%-ra feltölthető lesz majd. 

Korlátozott ízléssel rendelkező olvasóinknak sem kell aggódnia, mivel lesz arany-piros fröccsöntött cseszlovák műanyag kivitel is: 

william_2014_147-730x409.jpg

Megjelenés a karácsonyi szezon előtt várható, az árról nem közöltek pontos információt.

Szólj hozzá!

Címkék: bejelentés óra will i am william okosóra smartwatch i.am+


2014.10.16. 21:25 KNAkos

Bejelentették az új 27 colos 5K (!) iMac-et

imac.gif

A Retina Macbook Pro megjelenése óta szólnak pletykák arról, hogy az Apple ezzel az óriási felbontású kijelzővel szereli fel az asztali gépcsaládjukat is. A mai napon megtörtént ez a frissítés, így mától bárki megvásárolhatja a retinás iMac-et. A design nem változott a már jól bevált formához képest, belül azonban igen csak felturbózták a gépet, mely alapjáraton így néz ki:

Processzor: 3.5GHz quad-core Intel Core i5 (ezt akár kérhetjük 4.0GHz quad-core Intel Core i7 procival)

RAM: 8 GB (32-ig bővíthető)

GPU: AMD Radeon R9 M290X 2GB GDDR5 memóriával (opcionális: AMD Radeon R9 M295X with 4GB of GDDR5)

• 1TB Fusion Drive

Az igazán érdekes újítás azonban a kijelzővel történt: 

Screen Shot 2014-10-16 at 21.08.10.png

Az Apple kicsit túlment az egyre jobban elterjedő 4K standardon és belepakolt egy 5K-s IPS kijelzőt, ami majdnem 15 millió pixelt foglal magában. A fenti képen látható, hogy milyen felbontásról is beszélünk. A cég sosem látott megjelenítési minőséget és élességet ígér nekünk, kiváncsian várjuk a tesztet a szerkesztőségben. 

A gép 2499 dollárról indul, és 4400 dollárnál áll meg és mától kapható az USA-ban. Magyarországi megjelenésről egyenlőre nincs hírünk. 

 

Szólj hozzá!

Címkék: apple imac kijelző megjelenés retina 5k


2014.10.16. 21:02 dew-ree

Itt az iPad Air 2 és iPad mini 3

Az Apple ma megtartotta ebben az évben nagy valoszinűséggel az utolsó keynote-ját és sok más mellet bemutatta a legújabb iPad családot is. 

Itt az iPad Air 2 és iPad mini 3. Míg a drágábbik modell teljesen új lett addig a mini csak egy ráncfelvarrást kapott. Mind kettő tablet megkapta a kötelező touch ID homegombokat. (Ezt az újlenyomat felismerő rendszert már ismerhetjük iPhone-okból) A mini ezt leszámítva nem változott.

 

ipadair2b.png

A szokásossá vált gyorsabb processzor és grafikai gyorsító mellet (A8X) az iPad Air 2 magájénak tudhatja a világ legvékonyabb tabletje címét is. Mindössze 6.1 mm vastag (ez a szó itt elég viccesen hangzik). Tehát, kettő darab iPad Air 2 egymásra rakva vékonyabb mint a legelső iPad volt. Hogy mennyire vékony?

ipad.gif

Ennyire. Grafikus teljesítménye pedig 180 szorosa. SZÁZNYOLCVAN!!! Sok arab és orosz olvasónk örömére peddig a szürke/fekete és fehér/ezüst szinek mellet már arany változat is kapható.

ipadair2a.png

Az árak maradtak. 16 Gb esetén az iPad Air 2 499$, az iPad mini 3: 399$. Tároló kapacítást növelve pedig 100 dolláros lepcsőfokok vannak, ezt 64 illetve 128 Gb-ra lehet feltornászni. Ami jó hír hogy a tavalyi iPad Air árát 399$-ra és a régi retinás minit 299$-ra csökkentették. Ezek így nagyon jó áron lesznek kaphatóak nem csak Apple viszonylatban. 

Nem nagyon tudtuk elképzelni, hogy lehet vékonyabb tabletet csinalni a SONY Tabelt Z-nél. Úgy néz ki ez Cupertinoban most sikerült. Látatlanban is biztosak vagyunk abban, hogy az iPad Air 2 most az eggyik legjobb tablet a piacon. 

Szólj hozzá!

Címkék: apple bejelentés kütyü 2014 tablet ipad


2014.01.08. 21:52 KNAkos

Örület! Érkezik a 6,8 collos telefon - HiSense X1

A phabletek méretük miatt nem minden ember zsebébe férnek bele, de ez már senkiébe sem fog. Ha valakinek a Note 3 mérete nem elég elrugaszkodott, akkor a HiSense X1-et tudom ajánlani. A kínai gyártó, melynek nevével eddig a légkondícionálók és hűtők kapcsán találkoztunk, úgydöntött, meglovagolja az óriástelefon hullámot. Az egyetlen gond, hogy ez már inkább egy tablet, amivel telefonálni tudunk, nem egy túlméretezett telefon. És azért van különbség, mivel ki akarna külön táskát magával vinni, csak hogy beleférjen a mobilja? Őrület... Na de kezdjünk bele, a telefon ennyire nagy:

x2_2.gif

Részletek és specifikációk a tovább után!

Szólj hozzá!

Címkék: mobil magyar usa európa android tepsi x1 hisense phablet


2014.01.07. 22:12 KNAkos

CES: Elérkezett az olcsóbb 4K monitorok ideje

Ha valakinek van egy Mac Pro-ja, vagy 4K monitor meghajtására alkalmas PC-je, bizonyára kiakasztónak tartja, hogy a monitorok ára iszonyatosan magas. Csak volt. A CES idei nagy sztárjai közé tartoznak a kevésbé drága, nagyfelbontású kijelzők. A választék nem túl nagy, megdöbbentően leestek azonban az árak. 

boixmms.jpg

Elsőként az ASUS újdonsült 28 collos 4K monitorját szeretném kiemelni. A cég jelenlegi legolcsóbb kijelzője 3000 dollárba (660.000 forintba) kerül. A CES-en bemutatott modell mindössze 700 dollárba fog kerülni...

Részletek a tovább után!

Szólj hozzá!

Címkék: bejelentés monitor lenovo asus olcsó kijelző 2014 ces seiki 4K


2014.01.07. 12:15 dew-ree

CES: Az első igazi lezsugorított zászlóshajó mobil SONY Xperia Z1 Compact

A SONY új készülékével megváltoztatja az aktuális lekicsinyített mobilok trendjét: Eddig szinte az összes nagyobb cég csinalt "csúcs" készülékéből egy mini változatot (Galaxy S4 mini, Htc ONE mini, stb.). Ezekkel a készülékekkel az a baj, hogy nem csak méretüket kicsinyítették le, de jelentősen le is gyengítették őket. Rosszabb kamera, gyengéb processzor, kevesebb RAM... 

Z1com.jpg

A Sony pedig most megfogott egy Xperia Z1-et és átpakolt mindent egy kisebb házba. 2 dolgon váloztattak csak:

1. Kissebb kijelző 4,3" ami "csak" 720p - mivel kisebb a kijező ezért a pixelsűrűség még így is bőven 340 ppi felett van.

2. Kisebb akksi, 3000 mAh helyett 2300 mAh - ami a sony szerint ugyannyi ideig fogja bírni a kisebb kijelző miatt.

MINDEN MÁSBAN MEGEGYEZNEK!!! 

 

z1compact.gif

4 magos 2.2 Ghz Snapdragon 800 processzor, 20.7 megapixeles kamera, NFC, IP 58 szabvány (1m-ig vízálló), 16 GB belső memória (SD kártyával bővíthető). A készüléket négy színben lehet majd kapni: fekete,fehér,piros és lime. 

Z2com.jpg

Szerintem nagyon jó irányt választott a Sony azzal, hogy mini helyett kompakt keszüléket csinált. Ezzel végre megkaptuk egy kompromisszum mentes választás lehetőségét. Mindenki el tudja dönteni, hogy mekkora kijelzőre van szüksége. Ezzel a kicsi erőgéppel biztosan el tudnak majd egy pár potenciális iPhone vásárlót csábítáni. Samsung, Htc tanuljatok!!!! 

https://www.facebook.com/kmaniablog

Szólj hozzá!

Címkék: kompakt 2014 CES SONY Z1 XPERIA


2014.01.06. 20:09 KNAkos

Tudtad-e, hogy tele van bacilusokkal a kütyüd? Semmi pánik! ÚJ Gorilla Glass van készülőben

Egy elég elborzasztó ténnyel kell, hogy sokkoljuk a kedves olvasókat. Kütyüink, de főleg okostelefonjaink felületén hemzsegnek a bacilusok. Kutatók szerint egy átlagos készülék érintőképernyőjén több baktérium élősködik, mint egy irodai WC ülőkén. Ez még mind semmi, ugyanis, ha harciegységekben (hogy ne a terminus technicust, azaz Staphylococcus aureus-t kelljen használni) akarjuk kifejezni, 600 egység jut egy okostelefon kijelzőjére, míg az ülőkére mindössze 20. Ennek oka, hogy készülékeinket midnenhova magunkkal hordjuk, hogy gyűjtsék az egészségtelenebbnél egészségtelenebb élősködőket, veszélye pedig, hogy a használatuk után nem mosunk kezet, valamint ezeket a leghigénikusabb helyeinkre (pl. Ágy) is magunkkal visszük.

IPAD_2673684b.jpg

Mindezek ellenére ki az, aki minden telefonálás után kezet akar mosni? Ahhoz is túl elfoglaltak vagyunk, hogy minden használat után fertőtlenítsük kütyüinket. A megoldást a Gorilla Glass gyártója hozza el nekünk vadiúj fejlesztésével! Részletek a tovább után.

1 komment

Címkék: bejelentés kütyü fejlesztés üveg baktérium védelem gorilla bacilus glass


2013.11.07. 14:09 KNAkos

Érdekes: Ha Picasso vagy Van Gogh idejében léteztek volna kütyük...

Érdekes képeket publikált az "art x". Híres, régi festményeket utaztattak előre az időben, a modern kultúra talán egyik legjellemzőbb eszközeivel: kütyükkel. A képeken azt csinálják, amit általában a mai társadalom: Bámulják az eszközöket, zenét hallgatnak, fotóznak, elizolálva ezzel magukat a külvilágtól. Egészen más értelmet nyernek így a festmények.

art-x-smart-designboom13.jpg

A teljes sorozat a tovább után!

Szólj hozzá!

Címkék: kütyü eszköz időutazás picasso van gogh manet cézanne


2013.11.06. 20:13 KNAkos

Hír: Megújul a Facebook Like gomb

2010-ben debütált az azóta nélkülözhetetlenné vált like gomb. 3 év alatt semmi sem változott a design terén, mai naptól azonban az aktuális "flat" trendekhez igazodnak majd a gombok. Áthelyezték továbbá a hüvelykujját mutató kezet, már nem a like felirat mellett van (a helyét a facebook logo vette át), hanem a like-olók száma mellett.

Így fognak kinézni a különböző gombok:

facebook-like-button.jpg

2 komment

Címkék: design gomb facebook új like


2013.11.06. 16:41 KNAkos

Érdekes: A Google Nexus telefonok fejlődése


Múlt héten bejelentették a Nexus 5-t, ami a relatív alacsony ára ellenére simán versenybe száll a felsőkategóriás, 2x drágább telefonokkal (teszt a hétvégén várható). A PhoneBuff-nak köszönhetően megnézhetjük, miben is fejlődött a kütyü az évek során, mennyire érezhető a technika fejlődése. Nem újdonság, hogy gyorsabban tölt rajta midnen, az igazi különbség a játék elindítása során vehető ki, amikor is az első modelleken inkább diavetítést látunk, mint animációt, míg 5 sok fps-el futtatja azt. 

2 komment

Címkék: google videó 5 4 összehasonlítás nexus többi nexus


2013.11.06. 13:12 KNAkos

Hír: A Valve nem fog csak Steam Machine / Steam OS játékokat fejleszteni

steam-machines.jpg

Egy elég kemény piacra lépett be a Valve, új termékeivel olyan gyártók ellen megy csatába, mint a Sony, Microsoft vagy a Nintendo. Előnyt jelenthet azonban szoftvereladás tekintetében, hogy nem lesznek olyan exkluzív játékok, amik csak az új kozolra/oprendszerre lesznek elérhetőek. Jó ötlet lenne mondjuk a Half Life 3-t kiadni és csak a Steam Machine-ra elérhetővé tenni, ezzel növelve az eladásokat. A cég azonban nem tervez hasonló akciókat, és továbbra is minden kompatibilis eszközön játszhatunk majd újdonságaikkal. 

Szólj hozzá!

Címkék: játék os machine steam kompatibilis universal valve


2013.11.05. 22:50 KNAkos

Érdekes: Az LG G Flex tényleg Flex!

A G Flex elég erős válasz volt a Samsung Galaxy Round-ra, sokkal racionálisabban közelítette meg a hajlított telefon koncepcióját. A Round rossz irányba van hajlítva, és teljesen szolíd a szerkezete. Érdekes módon az LG készüléke nem csak, hogy másfelé görbül, ráadásul HAJLIK is! Kering az interneten egy videó, amin valaki nyomást gyakorol a hajlított telefonra, aminek következtében az kiegyenesedik. Attól nem kell félnünk, hogy zsebünben is meg fog hajlani, ugyanis igen nagy nyomás kellett az akció végrehajtásához. A "Flex" név tehát többet jelent, mint azt sokan gondoltuk.

A funkció nem váltja meg a világot, de figyelemre méltó, hogy mik vannak manapság. 


1 komment

Címkék: funkció videó lg g flex hajlítható


2013.11.05. 12:14 KNAkos

Hype: Minden kiszivárgott a Nokia Lumia 525-ről

52bd54da81cb39db63932244d2160924aa1830ce.jpgA Lumia 520 meglepően népszerű volt a fejlődő piacokon, ezért valószínűsíthető volt, hogy a Finnek frissíteni fogják a modellt. A kiszivárgott kép arra enged következtetni, hogy sok szín közül választhatunk majd. A design semmi extra, szokásos Lumia stílus. Az fog számítani ami benne van: 1GB RAM, 1GHz-s Snapdragon 400, 4 collos IPS kijelző (800x480), 5 megapixeles kamera, 720p felvétellel, 8GB belső tárhely (64-ig bővíthető), 1430mAh-es akksi, valamint 7GB ingyen SkyDrive tárhely. Ezek talán nem tűnnek felsőkategóriás specifikációknak, viszont a pletykák szerint az ár verhetetlen lesz.

Szólj hozzá!

Címkék: pletyka nokia 525 kiszivárgott lumia


süti beállítások módosítása